Oscar és Dizzy esküvője

A sikeres beöltözős legénybúcsút követően sor került az esküvőre is, mégpedig szeptember első hétvégéjén. A hely Wokingtól kb. fél órára, egy Chiddingford nevű falu melletti birtokon volt, egy nagyon régi kúriában. Tök jó hangulata volt az egésznek, az idő is szép volt és mindenki nagyon jól érezte magát. Amúgy érdemes megnézni a hely weboldalát, ahol legördítve van egy tuti kis videó. Ez nem az az esküvő, ahol mi voltunk, de jól látni rajta a kalapokat, amikről beszéltem :).

Itt az a szokás, hogy a szertartás után van egy hosszabb, fotózkodással egybekötött fogadás (általában valamilyen szabadtéri területen), melyet a vacsora követ. A vacsora előtt még elhangzanak a beszédek, szinte kötelezően a vőlegény, a vőfély és a menyasszony apja beszél. A kaja után pedig indul a buli, de általában csak kb. éjfélig-egyig tart a móka, és magát az egész eseményt szokás korábban kezdeni. Ez, amin mi voltunk pl. egészen kora délután kezdődött. Szóval itt van a link: www.ramsterweddings.co.uk/weddings/

Én úgy érkeztem, hogy eléggé meg voltam fázva, a fejem meg úgy fájt, hogy majdnem felrobbant, de aztán csodák-csodájára a két fájdalomcsillapító, és a ráivott 1 pohár pezsgő, 3 pohár fröccs és 6 vagy 7 (ki emlékszik már) vodka-narancs megtette hatását: fejfájás huss, és aztán alig lehetett levakarni a táncparkettről. Elég sok vendég volt, volt egy asztal, ahol csak lordok meg bárók ültek (a vőlegény és a menyasszony is a Parlamentben dolgoznak, gondolom onnan az ismeretség). Maga a szertartás szép volt, külsőségekben hagyományos, de maga a szöveg elég laza volt, mégis nagyon szép. Persze volt sok kalap meg idétlen fejdísz, mindenki szépen ki volt öltözve, az egyetlen dolog, ami kitűnt, az a vőlegény sárga cipőfűzős Martens bakancsa volt :) A kaja, a hangulat és a buli is nagyon jó volt, egy tuti kis zenekar játszott.

Somerseti látogatások

Ősszel kétszer is voltunk Somersetben: egyszer szeptember elején, másodszor pedig most a múlt hétvégén. Imádok odamenni, mert nagyon nyugis környék a legelésző báránykákkal és a szépséges kőházakkal, és mert Rom szülei mindig nagy-nagy szeretettel fogadnak és körbeugrálnak minket.

A szeptemberi látogatás elég viccesre sikerült, mert nem mi voltunk az egyetlen vendégek a házban: Ros és John régi jóbarátai is ott voltak épp, mert az egyiküknek épp akkor volt a születésnapja és ezt ünnepelték. Az öregurat Johnnak hívják, nagyon kedves embernek tűnt, csak nem nagyon tudtunk normálisan kommunikálni - észrevettem, hogy az 50 fölötti korosztálynak igen nagy erőfeszítésbe telik, hogy megértsen engem. Tudom, itt-ott nem jó a hangsúly, a kiejtésem meg minden csak nem brit angol, de akkor is. Olyan fejet tudnak vágni, amikor beszélek, hogy csak na. Ott volt még egy őrült nőszemély, Thelma, és az ő férje, aki szerintem Sir Anthony Hopkins volt, de ezt senki sem erősítette meg. Tényleg teljesen úgy nézett ki. A szülinapos kapott egy szuper klassz tortát, aminek a díszítésén mindenféle hangjegyek meg kották között Brahms és Liszt neve volt olvasható, na, örült is a szívem amikor megláttam. Elég sok időt töltöttünk együtt ezekkel a vendégekkel, mert az egész hétvége gyakorlatilag a zabálásról meg az ivásról szólt, amit ugyebár senki nem bánt. Thelma a szülinapi vacsoránál kicsit sokat piált és szegény Rom karját meg vállát fogdosta egész este, amihez harsányan röhögött. Romnak már tökre elege volt a végére és vágta a pofákat látván hogy a 60 éves nőci próbál vele flörtölni, azért ez az egész így elég vicces látvány volt :)

Az új lakás

Már két és fél hónapja nem írtam, pedig azért azóta történt ez-az, kezdve például a költözéssel, amit már nagyon vártunk. Maga a költözés elég sok időt vett igénybe, mert a saját autóval vittük át az összes cuccot és többször kellett fordulni, plusz mert én meg persze még aznap éjjel elkezdtem kipakolni és békésen rendezgetni a dolgok nagyját...

A főbérlő bácsi, Malcolm egy ilyen jóvágású udvarias angol öregúr, eddig nagyon segítőkész volt, nem volt vele semmi gond. Egyetlen problémája az izlésficam, de az legyen a legnagyobb baja. Az izlésficam a függönyök mintázatában és az ebédlőasztal, valamint az ahhoz tartozó székek stílusában mutatkozik meg. A függönyök mintázata... hogy is mondjam... magában foglalja a középkori kódexek képi világát, és azt a tanyasi-paraszti idill atmoszférájával vegyíti, de hogy egyszerűbben fogalmazzak, sok a liba és a lovag (remek párosítás, nem tudom, hogy jutott ilyen a tervező eszébe), valamint írásos dekorációk is fokozzák az összhatást, de azok jelentését még nem volt lehetőségem megfejteni. Az említett asztal lapja üvegből van, lába pedig harmonizál a székek anyagával, ami vastag fa, de bambusznak néz ki, beleülve pedig szinte egy afrikai szafarin találja magát a helyet foglaló személy, bár ha ülés közben ránéz az asztal mellett lógó libás-lovagos-kódexírásos függönyre, akkor inkább egy szürreális álomban érezheti magát. De a függönyök egy részét már kicseréltük, a többi dologgal meg tényleg nincs gond, nagyon helyes kis kuckó és remekül elvagyunk benne. A fent látható kép a rumliról a költözés éjszakáján történt, amikor megpihentünk kicsit egy pizza és egy kis borocska társaságában (a háttérben pedig ott figyelnek az említett bútordarabok).