Oscar és Dizzy esküvője

A sikeres beöltözős legénybúcsút követően sor került az esküvőre is, mégpedig szeptember első hétvégéjén. A hely Wokingtól kb. fél órára, egy Chiddingford nevű falu melletti birtokon volt, egy nagyon régi kúriában. Tök jó hangulata volt az egésznek, az idő is szép volt és mindenki nagyon jól érezte magát. Amúgy érdemes megnézni a hely weboldalát, ahol legördítve van egy tuti kis videó. Ez nem az az esküvő, ahol mi voltunk, de jól látni rajta a kalapokat, amikről beszéltem :).

Itt az a szokás, hogy a szertartás után van egy hosszabb, fotózkodással egybekötött fogadás (általában valamilyen szabadtéri területen), melyet a vacsora követ. A vacsora előtt még elhangzanak a beszédek, szinte kötelezően a vőlegény, a vőfély és a menyasszony apja beszél. A kaja után pedig indul a buli, de általában csak kb. éjfélig-egyig tart a móka, és magát az egész eseményt szokás korábban kezdeni. Ez, amin mi voltunk pl. egészen kora délután kezdődött. Szóval itt van a link: www.ramsterweddings.co.uk/weddings/

Én úgy érkeztem, hogy eléggé meg voltam fázva, a fejem meg úgy fájt, hogy majdnem felrobbant, de aztán csodák-csodájára a két fájdalomcsillapító, és a ráivott 1 pohár pezsgő, 3 pohár fröccs és 6 vagy 7 (ki emlékszik már) vodka-narancs megtette hatását: fejfájás huss, és aztán alig lehetett levakarni a táncparkettről. Elég sok vendég volt, volt egy asztal, ahol csak lordok meg bárók ültek (a vőlegény és a menyasszony is a Parlamentben dolgoznak, gondolom onnan az ismeretség). Maga a szertartás szép volt, külsőségekben hagyományos, de maga a szöveg elég laza volt, mégis nagyon szép. Persze volt sok kalap meg idétlen fejdísz, mindenki szépen ki volt öltözve, az egyetlen dolog, ami kitűnt, az a vőlegény sárga cipőfűzős Martens bakancsa volt :) A kaja, a hangulat és a buli is nagyon jó volt, egy tuti kis zenekar játszott.

Somerseti látogatások

Ősszel kétszer is voltunk Somersetben: egyszer szeptember elején, másodszor pedig most a múlt hétvégén. Imádok odamenni, mert nagyon nyugis környék a legelésző báránykákkal és a szépséges kőházakkal, és mert Rom szülei mindig nagy-nagy szeretettel fogadnak és körbeugrálnak minket.

A szeptemberi látogatás elég viccesre sikerült, mert nem mi voltunk az egyetlen vendégek a házban: Ros és John régi jóbarátai is ott voltak épp, mert az egyiküknek épp akkor volt a születésnapja és ezt ünnepelték. Az öregurat Johnnak hívják, nagyon kedves embernek tűnt, csak nem nagyon tudtunk normálisan kommunikálni - észrevettem, hogy az 50 fölötti korosztálynak igen nagy erőfeszítésbe telik, hogy megértsen engem. Tudom, itt-ott nem jó a hangsúly, a kiejtésem meg minden csak nem brit angol, de akkor is. Olyan fejet tudnak vágni, amikor beszélek, hogy csak na. Ott volt még egy őrült nőszemély, Thelma, és az ő férje, aki szerintem Sir Anthony Hopkins volt, de ezt senki sem erősítette meg. Tényleg teljesen úgy nézett ki. A szülinapos kapott egy szuper klassz tortát, aminek a díszítésén mindenféle hangjegyek meg kották között Brahms és Liszt neve volt olvasható, na, örült is a szívem amikor megláttam. Elég sok időt töltöttünk együtt ezekkel a vendégekkel, mert az egész hétvége gyakorlatilag a zabálásról meg az ivásról szólt, amit ugyebár senki nem bánt. Thelma a szülinapi vacsoránál kicsit sokat piált és szegény Rom karját meg vállát fogdosta egész este, amihez harsányan röhögött. Romnak már tökre elege volt a végére és vágta a pofákat látván hogy a 60 éves nőci próbál vele flörtölni, azért ez az egész így elég vicces látvány volt :)

Az új lakás

Már két és fél hónapja nem írtam, pedig azért azóta történt ez-az, kezdve például a költözéssel, amit már nagyon vártunk. Maga a költözés elég sok időt vett igénybe, mert a saját autóval vittük át az összes cuccot és többször kellett fordulni, plusz mert én meg persze még aznap éjjel elkezdtem kipakolni és békésen rendezgetni a dolgok nagyját...

A főbérlő bácsi, Malcolm egy ilyen jóvágású udvarias angol öregúr, eddig nagyon segítőkész volt, nem volt vele semmi gond. Egyetlen problémája az izlésficam, de az legyen a legnagyobb baja. Az izlésficam a függönyök mintázatában és az ebédlőasztal, valamint az ahhoz tartozó székek stílusában mutatkozik meg. A függönyök mintázata... hogy is mondjam... magában foglalja a középkori kódexek képi világát, és azt a tanyasi-paraszti idill atmoszférájával vegyíti, de hogy egyszerűbben fogalmazzak, sok a liba és a lovag (remek párosítás, nem tudom, hogy jutott ilyen a tervező eszébe), valamint írásos dekorációk is fokozzák az összhatást, de azok jelentését még nem volt lehetőségem megfejteni. Az említett asztal lapja üvegből van, lába pedig harmonizál a székek anyagával, ami vastag fa, de bambusznak néz ki, beleülve pedig szinte egy afrikai szafarin találja magát a helyet foglaló személy, bár ha ülés közben ránéz az asztal mellett lógó libás-lovagos-kódexírásos függönyre, akkor inkább egy szürreális álomban érezheti magát. De a függönyök egy részét már kicseréltük, a többi dologgal meg tényleg nincs gond, nagyon helyes kis kuckó és remekül elvagyunk benne. A fent látható kép a rumliról a költözés éjszakáján történt, amikor megpihentünk kicsit egy pizza és egy kis borocska társaságában (a háttérben pedig ott figyelnek az említett bútordarabok).

Költözés-hírek

Már régen jelentkeztem. Nagyon lekötött a feladat, hogy rekordidő alatt nézzek meg 4 Született feleségek-évadot, persze csak azért, mert szeptemberben jön az új évad, és nem akarom úgy nézni, hogy műveletlen vagyok. Igazán nem vagyok sorozatfüggő és nem nézek sokszor tévét, úgyhogy ez még belefér talán! Meg hát Rom sem volt nagyon itthon, úgyhogy online filmnézésbe folytottam bánatomat. Na meg a pakolásba, mondjuk annak már a javát vagy 3 hete elintéztem, azért volt még tennivaló. Holnap reggel költözünk, mind a ketten nagyon várjuk már. A legótvarabb feladatokat persze a legvégére hagytam, pl. a sütő és benne levő rácsok tisztítását. Három ilyen rács van, ebből csak az egyiket vagy 3 órán át sikáltam egy pár bájos bugyikék gumikesztyűt viselve. Jelenleg gyakorlatilag nincs bal hüvelykujjam. A második rácsnak még nem estem neki, a harmadik - a legfeketébb - véletlenül el fog tűnni a sok szemét között, a sütőtisztítás nemes feladatát pedig szeretettel átadom Romnak és megmondom neki, hogy amikor reménytelennek tűnik a dolog, gondoljon arra, hogy mennyi sok jó kaját csináltam benne neki a 1.5 év alatt (meg valőszínűleg arra is gondolni fog, hogy ez idő alatt egyszer sem jutott eszembe kisikálni).

Remélem jó lesz Wimbledonban. Lakik pár ismerős a közelben, és több lehetőség lesz minden téren, úgyhogy ez nagyon pozitív. Persze gondolok olyanokra is, hogy vajon ott is csoszognak az idióta eszkimócsizmáikban a lányok? És vajon ismét egy terrorista főbérlőt fogunk ki? Valamiért olyan részleteket is elfelejtettünk megkérdezni, hogy a konyhában vannak-e tányérok, evőeszközök meg ilyenek, de majd holnap minden kiderül, valőszínűleg ér majd minket pár meglepetés.

Az őrült szomszédlány, aki minden este hisztizik és földöntúli hangokat ad ki (amiket mi pohárral a fülünkön szoktunk volt a falnál hallgatni) nagyon fog hiányozni, és a neveletlen csipszevő négyévesek is, akiket a 19 éves anyukáik a babakocsiban (!) tolnak, miközben a 20 éves apukájuk az ablakunk alatt verekednek és/vagy a lepattant kocsijaikat járatják miközben üvölt a zene. Mondjuk senki nem tökéletes, illetve nem kéne általánosítani, tudom.

Aludni vagy nem aludni

Rom visszatért a legénybúcsúból, majd gyorsan el is húzott Kanadába. Időérzékem nem nagyon van, mert teljesen összekuszálódtak az alvási szokásaim. Múlt pénteken és szombaton, valamint hétfőtől tegnap estig az volt az általános jelenség, hogy késő estétől kb. hajnal 3-ig zombi fejjel, félálomban néztem a tv-t, majd bealudtam, 5-kor felébredtem és átvonszoltam magam az ágyba. Ekkor már kezdett világos lenni, tehát nem kellett félnem az éjjeli mumustól, és a lámpákat és a tévét is lekapcsolhattam végre. Hétfőn jó korán kellett kelni, mert szűrésre kellett mennem, kedden és szerdán pedig azért, mert elvileg jöttek volna a szerelők. Persze nem jöttek, tehát újabb feketepontot kapott a világ leggázosabb főbérlője. Nem tudom mit képzel. Egy levelünkre hajlandó volt reagálni, az is tele volt hazugságokkal. Tegnap viszont fél 9-kor elájultam az álmosságtól és bár 3x felkeltem az éjszaka folyamán, úgy reggel fél 10-ig elvoltam alvásügyileg, de iszonyat baromságokat álmodtam, a beteg kiselefánttól kezdve a Juli nagymamájáig volt benne minden, de komolyan. Ezek a fantasztikus izgalmak történtek velem mostanság.

Keménykalap, monokli

Tegnap ellátogattunk egy jelmezkölcsönzőbe, mert sürgősen keríteni kellett egy megfelelő stílusú kalapot Romnak a hétvégi legénybúcsúhoz. Az ok: Rom cimborája, Oscar szeptember elején nősül és most lesz a kanhétvége egy vidéki házban. Oscar kikötötte, hogy mindenkinek igazi angol "chap"-ként kell kinéznie és viselkednie, úgyhogy gyanítom, hogy vicces kis hétvégének néznek elébe. A chap stílus kellékei lehetnek a bajusz, tweed öltöny, monokli, egész nyakat betakaró sál betűrve az ingbe, pipa, zsebóra stb. Szóval valahogy úgy fognak kinézni, mint képen látható fiatalemberek. Vasárnapig tart majd a móka, és Oscar visz lézert (?) meg tüzijátékot meg valami paintballhoz hasonló felszerelést. Remélem egy darabban visszajönnek majd, leglábbis Rom, a többiek azt csinálnak, amit akarnak. Továbbá azt is remélem, hogy nőnemű lény semmilyen formában nem lesz jelen az eseményen. Állítólag nem lesz és eszükbe sem jutott a dolog, de ha mégis, akkor mindnek lenyomom a pipát a torkán, felgyújtom az alkalomra frissen növesztett kis szakállukat is és azt is megmutatom nekik, hogy a magyarban a monokli szónak másodlagos jelentése is van.

Szóval a jelmezboltban kalapokat nézegettünk, én meg amikor nem nézett oda az eladónéni, felpróbáltam a koronákat meg a 16. századi udvarhölgy-fejdíszeket és VONULTAM. Tök jó jelmezek is voltak, mindenféle stílusban. El tudtam volna tölteni egy napot próbálgatással.

Hasznos holmik

A fehérnyulas blogban - azt hiszem, szintén egy költözéses bejegyzés alkalmával - írtam azokról a hasznos tárgyakról, amit költözéskor találtunk a Rom szekrényében (lézerkard, anyukája thermopulcsija stb.). Nos, a listát szeretném kiegészíteni az alábbi tárgyakkal:
- irányítható mini léghajó (milyen jó, hogy csak mini!)
- Gyűrűk ura társasjáték

- Mr. Potato Head (eredetileg ez egy Angliában népszerű kis figura, össze lehet rakni a különböző testrészeit meg ruhadarabjait különböző variációkban; jelen esetben egy speciális Darth Vader formát ölt krumpli úr, lsd. mellékelt fotó)

- Guitar Hero gitár

Ezeket mind felpakoltuk az Ebay-re, remélhetőleg lesz rájuk vevő. Annyira belejöttünk a dologba, hogy kitaláltuk, hogy majd eljárunk az úgynevezett car boot sale-ekre. Ez az esemény nagyon népszerű itt, és a lényege, hogy az emberek összegyűjtik a kacatjaikat, amikre már nincs szükségük, bepakolják a kocsijuk csomagtartójába, és hasonló szándékú emberrel találkoznak az előzőleg meghirdetett eseményen (parkolóban, iskolai sportpályán, mezőn stb.), mindenki guberálhat a másik cuccában, és nevetséges összegekért juthat klassz kis dolgokhoz. Szóval majd veszünk mi is occccsón cuccokat, pl. kisebb bútordarabokat, lakásba vagy kertbe való dísztárgyakat, feljavítjuk őket (festés, decoupage stb. ), és eladjuk őket az ebay-en. Mondjuk minden héten előállunk valami hasonló remek kis ötlettel, ami általában aztán el is felejtődik, na de majd meglátjuk...

Álomtéma

Előfordult már párszor, hogy tudtam irányítani az álmaimat, legutóbb múlt éjjel történt ilyen. Marha jó érzés amúgy. Azt álmodtam, hogy egy lánnyal megyek egy úton, és marha sok cuccot kell cipelnünk, zsákokat, kabátokat, hátizsákokat, és nagy meleg van. Úgy éreztem, hogy ezt most nekem nagyon nincs kedvem csinálni, és rájöttem, hogy ez csak egy álom, úgyhogy akár véget is vethetek neki. Szóltam a csajnak, hogy most "kimegyek" ebből az álomból, ne ijedjen meg, majd később visszajövök. És éreztem, hogy minden homályosodik el előttem, kicsit olyan volt, mint egy ájulás-érzet. Aztán tényleg "visszamentem", valami szuvenírboltban tértem álombeli magamhoz, de ugyanazon a környéken, ahol előzőleg cipekedtünk, a lány ott állt a pult mögött.

Örvendek, zsömapel zsánpól!

A történelmet okolom azért, hogy Rom nem ismeri a remek kis francia filmeket, amiket felnőttem. Úgy vettem észre, hogy itt úgy általában nem nagyon szeretik a franciákat, ezért a filmjeiket sem nagyon nyomatják. Tudatosítanom kell benne, hogy a Belmondo, Sophie Marceau és Alain Delon nevek nem francia ételeket vagy balettlépéseket takarnak. Szóval kell majd egy francia-estet szerveznem, és ezeket a filmeket fogom levetíteni: A Profi, Kellemes húsvéti ünnepeket!, Házibuli, Sok pénznél jobb a több, Éretlenek, Amelie. Nem lesz gond, Rom nyitott a világra és türelmes is, a magyar-esteket is érdeklődéssel szokta fogadni (ezek ilyen spontán estek, és úgy indulnak, hogy iszom "csak egy pohár bort", majd az a vége, hogy 3 óra múlva üvöltve énekelek a youtube-os magyar videoklipekre és listát készítek neki a magyar találmányokról, amik nélkül ez a világ tutira nem működne). Rom végignézte már például a Macskafogót (Youtube-on megtalálható remek minőségben, angol felirattal!), aranyosan dudorászik Pataky Attilával a Kör c. dalra, és még akkor sem reklamál, amikor üvölt az István a király. A Hófehért még nem mutattam neki, de már felkészítettem rá lélekben. A fentiek kapcsán eszembe jutott, hogy Bud Spencerről és Terence Hillről sem hallott még, de ez talán nem is olyan nagy baj.

Ma megmutattam Romnak a blogot. Reakció (Belmondo képét látva): "Kiezaférffffi?!"

Én nem beszélni magyar

Íme egy kis lista, ami ízelítőt ad Rom és magyar nyelv bimbózó kapcsolatából:

1. egy új - egyelőre csak általa használt -köszönésforma: "Sziasztok kívánok!". Köszönéskor amúgy nagyon magabiztosan mondja mindig, hogy "Sziasztok!", akkor is, amikor csak nekem köszön

2. reakciója Vince születésének hallatán: "Great! I can't wait to teach him a PROPER language!"
3. a cigiről való leszokás időszakában álmodozva a távolba tekint, és annak kifejezésére, hogy úgy rágyújtana, ezt mondja (a pisilni kell mintájára): "Cigilni kell."
4. huszonhat = húszvanhat

5. a Katusikamikus szerinte egy igazán magyaros hangású formája a nevemnek, használja is
6. azt szót, hogy "bolt" nem tudja megjegyezni, ezért a szó angol megfelelőjét toldalékolja, ennek több változata is ismert, pl. shopnikus, shopni, shopnicisztikus, shopnika

A magyar könyvből amúgy, amit még tavaly nyáron vettem neki, eleinte lelkesen tanultunk, de jelen pillanatban kissé porosan nyugszik a polcon. Néha kapok egy-két beszólást, hogy miért nem beszélek hozzá magyul. Ilyenkor rögtön átváltok magyarra és kérdéseket teszek fel, amire ő a bejegyzés elején látható kisállat szemszerkezetét ölti arcára, majd azt mondja: "Igen, köszi" (bármi legyen is a kérdés).

Nyári szösszenet

Visszafele kezdve a mesélést az elmúlt 16 hónapról: idén nyáron itt Angliában hatalmas kánikulák voltak, eső alig esett. Pár hete, amikor Somersetbe mentünk, hogy meglátogassuk Ros-t és John-t, útba ejtettük Studland Bay-t. Igazából nem ejtettük útba, hanem tettünk egy háromórás kerülőt, úgy, hogy közben párszor el is tévedtünk, de megérte. Studland Bay a dűnéiről híres, meg arról, hogy az egyik strandján nudisták süttetik magukat (de mi egy másik partszakaszon voltunk). A Partszakasz és környéke hatalmas, nem lakott terület (egy-két szálláshelytől eltekintve), és természetvédelmi körzetnek minősül.

Meglepő módon a tervezett reggel 8 órai kelésből és korai indulásból nem lett semmi, aztán tököltünk is még kicsit, megálltunk itt-ott, eltévetünk stb. így olyan 5 óra tájban sikerült is megtalálni az említett partszakaszt. Valójában így még hangulatosabb is volt. Kicsit hülyének néztek minket, amikor fürdőcuccban, táskával, türcsivel, meg két akkora fagyival, mint a fejem (ami köztudottan nagy) akkor vettük be büszkén a tengerpartot, amikor az anyukák már törölték le a fagyinyomokat a kisklambók arcáról, az apukák pakoltak, a tinik meg ásták ki egymást a homokból. Fürödtem is, kétszer. Nagyon vártam már ezt a pillanatot, mert rég fürödtem már a tengerben. Imádom az illatát, a sósságát, a végtelenségét. Miután fetrengtünk kicsit, South Petherton felé vettük az irányt, és elkezdődött a másnap estig tartó evés meg ivás. Erre már mindig rákészülök mielőtt látogatóba megyünk anyósékhoz. A "köszönöm, csak egy pohár vizet kérek", a "nem, köszönöm, elég volt, tele vagyok" és a "kevés" szavakat egyáltalán nem ismerik arrafelé. Angolul sem.

Hogy haza mikor megyek, azt nem tudom, legutóbbi otthonlétem elég hosszúra sikerült. Persze jó lenne látni mindenkit, meg balatonozni egyet... de talán majd jövőre. A legkirályabb nyári program a költözés lesz, amit már nagyon várunk, mert Liz, a főbérlő néni már nagyon az agyunkra megy. Rengeteg probléma merült fel, amíg itt laktunk, de egyszerűen nem vette fel a telefont, nem válaszolt az e-mail-ekre. Mikor a 20. levelet küldtük neki, aminek az volt a lényege kb. hogy hello, elegünk van belőled, egy hónap múlva költözünk, légyszi legalább annyit jelezz vissza, hogy ezt elolvastad, akkor sem válaszolt, de másnap már beengedte magát a lakásba (kopogás nélkül, saját kulccsal, úgy, hogy erre ébredtem) egy 70-es IQ-val rendelkező kopasz gengszter kinézetű szerelő, hogy rendbehozzon mindent, ami miatt eddig reklamáltunk. Örülhet, hogy nem vágtam fejbe a Rom lézerkardjával, simán hihettem volna, hogy betörő, mivel senki nem szólt, hogy jön. Az ok, amiért ilyen hirtelen meg kellett mindent szerelni, az volt, hogy jöttek lakást nézni az új potenciális bérlők... Liz egyik asszisztense is megjelent és akkor kiderült, hogy angol nyelven is remekül ki tudom fejezni dühömet. Magyarul is nyomtam a legfeszültebb percekben, szerencsére azt nem értették.

Nyaralás nem lesz, viszont szeptember 4-én megyek egy igazi angol esküvőre, vidéken valami százezercsillió éves házban lesz, még azt is megmondták, milyen cipőt lehet csak viselni, hogy a régi padló ne lássa kárát. Na, ezt már nagyon várom. Majd csinálok képet a sok idétlen kalapról, amit a nőcik ilyenkor szoktak viselni.

Hova lett a fehér nyúl?

Körülbelül tavaly márciusban abbahagytam a fehér nyúl után való futkosást, mert kicsit ellustultam. Ezzel párhuzamosan a memóriám is ellustult, és most, amikor újult erővel vetném bele magam megint az írogatásba, az a helyzet, hogy nem tudok bejelentkezni a blogra. Sajnálatos esemény, de ez van. Most pedig emlékezzünk közösen (egyet kattintva, egy percig felállva, néma csöndben): http://www.fehernyul.blogspot.com/

Ennyi elég is az emlékezésből. Ez itt az új blog, amire igyekszem gyakrabban írni. Nagyon örülnék, ha az oldal látogatóinak száma legalább annyi lenne, mint az előző oldalnak, tehát három. Vagy talán négy. Szóval olvassátok kedves rokonok és barátok, és ha tetszik, akkor lehet kommentelni is.

Miért a "Levendula-levelek" lett a cím? Ez jutott eszembe... a levendula szép, finom (tényleg!), jó az illata, a lila remek kis szín, és ... alig várom, hogy a Rom megpróbálja kimondani :))