Visszafele kezdve a mesélést az elmúlt 16 hónapról: idén nyáron itt Angliában hatalmas kánikulák voltak, eső alig esett. Pár hete, amikor Somersetbe mentünk, hogy meglátogassuk Ros-t és John-t, útba ejtettük Studland Bay-t. Igazából nem ejtettük útba, hanem tettünk egy háromórás kerülőt, úgy, hogy közben párszor el is tévedtünk, de megérte. Studland Bay a dűnéiről híres, meg arról, hogy az egyik strandján nudisták süttetik magukat (de mi egy másik partszakaszon voltunk). A Partszakasz és környéke hatalmas, nem lakott terület (egy-két szálláshelytől eltekintve), és természetvédelmi körzetnek minősül.
Meglepő módon a tervezett reggel 8 órai kelésből és korai indulásból nem lett semmi, aztán tököltünk is még kicsit, megálltunk itt-ott, eltévetünk stb. így olyan 5 óra tájban sikerült is megtalálni az említett partszakaszt. Valójában így még hangulatosabb is volt. Kicsit hülyének néztek minket, amikor fürdőcuccban, táskával, türcsivel, meg két akkora fagyival, mint a fejem (ami köztudottan nagy) akkor vettük be büszkén a tengerpartot, amikor az anyukák már törölték le a fagyinyomokat a kisklambók arcáról, az apukák pakoltak, a tinik meg ásták ki egymást a homokból. Fürödtem is, kétszer. Nagyon vártam már ezt a pillanatot, mert rég fürödtem már a tengerben. Imádom az illatát, a sósságát, a végtelenségét. Miután fetrengtünk kicsit, South Petherton felé vettük az irányt, és elkezdődött a másnap estig tartó evés meg ivás. Erre már mindig rákészülök mielőtt látogatóba megyünk anyósékhoz. A "köszönöm, csak egy pohár vizet kérek", a "nem, köszönöm, elég volt, tele vagyok" és a "kevés" szavakat egyáltalán nem ismerik arrafelé. Angolul sem.
Hogy haza mikor megyek, azt nem tudom, legutóbbi otthonlétem elég hosszúra sikerült. Persze jó lenne látni mindenkit, meg balatonozni egyet... de talán majd jövőre. A legkirályabb nyári program a költözés lesz, amit már nagyon várunk, mert Liz, a főbérlő néni már nagyon az agyunkra megy. Rengeteg probléma merült fel, amíg itt laktunk, de egyszerűen nem vette fel a telefont, nem válaszolt az e-mail-ekre. Mikor a 20. levelet küldtük neki, aminek az volt a lényege kb. hogy hello, elegünk van belőled, egy hónap múlva költözünk, légyszi legalább annyit jelezz vissza, hogy ezt elolvastad, akkor sem válaszolt, de másnap már beengedte magát a lakásba (kopogás nélkül, saját kulccsal, úgy, hogy erre ébredtem) egy 70-es IQ-val rendelkező kopasz gengszter kinézetű szerelő, hogy rendbehozzon mindent, ami miatt eddig reklamáltunk. Örülhet, hogy nem vágtam fejbe a Rom lézerkardjával, simán hihettem volna, hogy betörő, mivel senki nem szólt, hogy jön. Az ok, amiért ilyen hirtelen meg kellett mindent szerelni, az volt, hogy jöttek lakást nézni az új potenciális bérlők... Liz egyik asszisztense is megjelent és akkor kiderült, hogy angol nyelven is remekül ki tudom fejezni dühömet. Magyarul is nyomtam a legfeszültebb percekben, szerencsére azt nem értették.
Nyaralás nem lesz, viszont szeptember 4-én megyek egy igazi angol esküvőre, vidéken valami százezercsillió éves házban lesz, még azt is megmondták, milyen cipőt lehet csak viselni, hogy a régi padló ne lássa kárát. Na, ezt már nagyon várom. Majd csinálok képet a sok idétlen kalapról, amit a nőcik ilyenkor szoktak viselni.
Meglepő módon a tervezett reggel 8 órai kelésből és korai indulásból nem lett semmi, aztán tököltünk is még kicsit, megálltunk itt-ott, eltévetünk stb. így olyan 5 óra tájban sikerült is megtalálni az említett partszakaszt. Valójában így még hangulatosabb is volt. Kicsit hülyének néztek minket, amikor fürdőcuccban, táskával, türcsivel, meg két akkora fagyival, mint a fejem (ami köztudottan nagy) akkor vettük be büszkén a tengerpartot, amikor az anyukák már törölték le a fagyinyomokat a kisklambók arcáról, az apukák pakoltak, a tinik meg ásták ki egymást a homokból. Fürödtem is, kétszer. Nagyon vártam már ezt a pillanatot, mert rég fürödtem már a tengerben. Imádom az illatát, a sósságát, a végtelenségét. Miután fetrengtünk kicsit, South Petherton felé vettük az irányt, és elkezdődött a másnap estig tartó evés meg ivás. Erre már mindig rákészülök mielőtt látogatóba megyünk anyósékhoz. A "köszönöm, csak egy pohár vizet kérek", a "nem, köszönöm, elég volt, tele vagyok" és a "kevés" szavakat egyáltalán nem ismerik arrafelé. Angolul sem.
Hogy haza mikor megyek, azt nem tudom, legutóbbi otthonlétem elég hosszúra sikerült. Persze jó lenne látni mindenkit, meg balatonozni egyet... de talán majd jövőre. A legkirályabb nyári program a költözés lesz, amit már nagyon várunk, mert Liz, a főbérlő néni már nagyon az agyunkra megy. Rengeteg probléma merült fel, amíg itt laktunk, de egyszerűen nem vette fel a telefont, nem válaszolt az e-mail-ekre. Mikor a 20. levelet küldtük neki, aminek az volt a lényege kb. hogy hello, elegünk van belőled, egy hónap múlva költözünk, légyszi legalább annyit jelezz vissza, hogy ezt elolvastad, akkor sem válaszolt, de másnap már beengedte magát a lakásba (kopogás nélkül, saját kulccsal, úgy, hogy erre ébredtem) egy 70-es IQ-val rendelkező kopasz gengszter kinézetű szerelő, hogy rendbehozzon mindent, ami miatt eddig reklamáltunk. Örülhet, hogy nem vágtam fejbe a Rom lézerkardjával, simán hihettem volna, hogy betörő, mivel senki nem szólt, hogy jön. Az ok, amiért ilyen hirtelen meg kellett mindent szerelni, az volt, hogy jöttek lakást nézni az új potenciális bérlők... Liz egyik asszisztense is megjelent és akkor kiderült, hogy angol nyelven is remekül ki tudom fejezni dühömet. Magyarul is nyomtam a legfeszültebb percekben, szerencsére azt nem értették.
Nyaralás nem lesz, viszont szeptember 4-én megyek egy igazi angol esküvőre, vidéken valami százezercsillió éves házban lesz, még azt is megmondták, milyen cipőt lehet csak viselni, hogy a régi padló ne lássa kárát. Na, ezt már nagyon várom. Majd csinálok képet a sok idétlen kalapról, amit a nőcik ilyenkor szoktak viselni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése