Lakás -és matracvadászat, lezárásként pedig egy finomság

Két hete elvitt minket Xentha lakásvadászatra (a hölgyről írtam már korábban is, nagyon kedves, lelkes emberke, aki mindenfélében segített nekünk érkezésünket követően), egy nap alatt megnéztünk vagy tíz helyet. Ebből négy lakás ugyanazon a környéken volt, és ugyanaz a cég üzemelteti őket. A nyerő helyre is itt akadtunk rá: Collingwood Village a városrész neve, East Vancouverben van. Olcsóbb, mint azok a környékek, amiket eredetileg néztunk ki magunknak, viszont 15 perc alatt bent lehet lenni a belvárosban, illetve a Rom munkahelye is csak 20 percre van. Egy 15 emeletes épület 12. emeleten van a háromszobás lakás (13-as számozású emelet nincs!!). Nem túl nagy, de hármunknak tökéletes lesz, és a látogatókat is el lehet majd szállásolni Áronka szobájában, aki addig átjöhet hozzánk alukálni. Az épület aljában van a "rental office": ezeket a toronyház jellegű épületeket általában cégek üzemeltetik, és nagyon sok van belőlük., mindenfele a városban. Sokkal simábban megy itt minden ezen a téren, mint mondjuk Angliában: az alberlők nagyon védve vannak, nem is kell annyi kört lefutni, mint máshol, ha bérelni akarsz valamit, mert minden jól le van szervezve. Az épület maga, bár magas és sok benne a lakás, nagyon barátságosan néz ki kivülről-belülről. Mindig van valaki, aki segit, ha baj van, még a villanykörtét is kicserélik (és hozzák hozzá az új körtét). A földszinten van ping-pong asztal, fitneszterem, mosoda (itt nagyon ritka az ilyen társasházakban a saját mosógép, az emberek a közös mosodákat használjak, ahol a gépek vagy pénzérmékkel, vagy pedig feltöltött kártyákkal mennek). Van a közelben egy csomó park, kisboltok, könyvtár.

Van rakás, dobozunk amik még mindig a raktárban vannak, és amik csak nemrég érkeztek meg hajóval Angliából. Ezek a dobozok majd egyenesen az új helyre lesznek szállítva, innen a lakásból csak pár dobozt kell majd elvitetnünk. Mivel csak pár bútorunk van (könyvespolc, tv állvány, állólámpa, vendégágy (vagy nevezzük inkább szivacsnak...) meg ilyenek, kellett pár fontosabb dolgot vennünk, pl. magunknak ágyat, fotelt es gyerekágyat. Elég sokat vadásztunk, amíg elfogadható áron találtunk dolgokat, de azért így sem volt olcsó mulatság. De a lényeg, hogy az alapdolgok megvannak, aztán majd jöhet a többi szépen, lassan.

Ami a terhességet illeti: egyre jobban fáradok és nyűgös is vagyok. Nagyon tud frusztrálni az éjjeli kínszenvedés: hogy az a két darab póz, amiben aludhatok, halál kényelmetlen, meg hogy amint elaludnék, fel kell kelnem pisilni. Ez kb. 4 alkalmat jelent egy éjjel. A hátam is fáj néha, van, hogy csak úgy feljajdulok az utcán vagy a boltban, ahogy beleszúr a fájdalom, és akkor az emberek furcsán néznek.

De még hátra van két hónap. Az orvos szerint minden rendben. Már kéthetente kell járnom, ilyenkor mindig van vizeletvizsgálat, vérnyomásmérés, súlyvizsgálat, haslemérés, gyerek kitapogatása, kérdezősködés és a bébi szívhangjának csekkolása. Elég hamar le szokott rendezni az orvos. Két napja voltunk kórhaztúran is: jómagam, Rom, és még vagy egy tucat terhes csajszi és a riadt fejet vágó párjaik összegyűltünk a St. Pauls kórház bejáratánál és egy kedves nővérke körbekalauzolt minket a szülészeten. Arra számítottam, hogy majd mindenhol üvltöző nők és síró csecsemők lesznek, de nem. Síri csend volt mindenhol. Talán egy babát hallottam csak nyöszörögni és kész. A nővérke megmutatta, hogy mi hol van, hogy hová kerül az ember, amikor bejön, és elmondta általánosságban, mi hogy zajlik, mikor viszik át a saját szobájába. az embert stb. Egyágyas szobák vannak, a szobából nyíló fürdőszobával, ami a másik oldalról egy másik szobába nyílik, tehát egy másik nővel kell megosztani azt. Van benne jacuzzi is. szép tiszta. A szoba egyszerűen van berendezve, de van minden, ami kell: apukának kényelmes fotel, anyukának hintaszék a szoptatáshoz, hely a babának, aki végig ott van az emberrel a születese után. Adnak mindenfélét. Látogató is jöhet, az anyuka igénye szerinti mennyiségben és gyakorisággal. Szülés után mindenkinek azonnal a hasára teszik a babáját. Ha az ember finnyás és azt szeretné, hogy a babát lemossák előtte, akkor azt külön kell kérni. Ha minden komplikációmentes, akkor ott is hagyják a kicsit, ameddig csak az anya akarja, és úgy csinálnak meg pár dolgot a bébivel, amit ilyenkor kell, hogy ott marad az anyán. Ez nagyon szimpatikus volt, meg úgy az egész hely is. Másnap már haza lehet menni, császár esetén pedig két nap elteltével.

Más: múlt hétvégén meglátogattuk Rom kollegáját, Iant, aki szintén angol, és aki úgy 2 éve itt él a dél-afrikai feleségével, Bronwennel. Van két gyerekük: a kislány 3 év körüli, Beatrice-nek hívják, az öcsikeje, Ben pedig 10 hónapos és nagyon cukker. Egy bazinagy házban laknak az Isten háta mögött, ahová nagyon kalandos úton sikerült csak eljutnunk. Viszont útközben találtunk egy kisboltot, amit egy orosz házaspár vezet, és ahol sok európai cucc van. Találtam Piros Aranyat, magyar levestésztat, és Piroska szörpöt is. Szóval miután megérkeztünk a hatalmas házba - ami amúgy szerintem elég kísérteties hangulatú volt - Ian és a felesegé mindenféle gyerekszülős -és nevelős sztorival szórakoztattak minket. Közben scone-t nyomtunk az arcunkba, lekvárral es tejszínnel megkenve. Ez egy ilyen kis kenyérféleség, ami Nagy-Britanniában nagyon népszerű (azt hiszem, eredetileg skót kaja), és amit az emberek néha a délutáni teához szoktak fogyasztani. A scone egy sima, pogácsa kinézetű dolog (de persze édes), amit félbe szoktak vágni és úgy kell rákenni a cuccot. Imádjuk, Romnak legalább annyira hiányzott már, mint amennyire nekem hiányzik a gesztenyepüré folyamatosan. Bronwen megdobott pár szimpatikus címmel bíró kölcsönkönyvvel (pl. Pregnancy Sucks for Men), egy nagy csomag pelenkával, amihez Ben már túl nagy, valamint egy rakás tejszivárgás elleni melltartóbetét is kaptam, hurrá.

Kicsit talán lapos volt a bejegyzés. Elnézést érte, álmos vagyok.

Legózás és dilemma, hétfőn

Újabb hasznos tárgyat sikerült Áronkának beszereznünk: autósülést, magában. Autónk persze nincs :) Persze az ülés jól fog jönni majd akkor, amikor a kórházból haza akarunk jönni taxival, meg elvileg kaptunk a cégtől autóbérlési lehetőséget 30 napra, majd ha kirándulgatnánk ide-oda.

Szóval Rom főnökének a főnökének a főnöke eladta nekünk a gyerekének az alig használt és kinőtt ülését. Elég jó márka, újonnan nagyon drágának tűnik és mi egy nagyon kellemes kis áron jutottunk hozzá. Meg hát ugye megbízható embertől kaptuk, aki csak nem vág minket át. Szegény Rom cipelte magával tegnap az irodából a teljes felszerelést (ülés+alátét vagy mi, amit a kocsiba kell beszerelni az ülés alá). Nagyon elfáradt, mire megérkezett, pedig nem is volt gyerek az ülésben, csak egy üveg sör :)

Teljesen meghatódtam azon, ami az est hátralevő részében történt, Rom ugyanis hosszú perceken át legózott türelmesen az ülés részeivel, kitapasztalva, hogy mit hogyan és hova kell illetszteni/dugni/csavarni/nyomni. Számomra egyelőre még csak az egyértelmű, hogy a gyereket hova kell illeszteni Ezt követően papper kb. 2-3 órán keresztül babakocsira vadászott az interneten. Olyanra, amibe a megszerzett ülést be lehet tenni, hogy a masina újszülött korban is használható legyen. Nagyon belemélyedt a keresgélésbe és olyan komoly arcot vágott közben, mintha a dologtól az egész elkövetkezendő generáció sorsa és jóléte függne. Colombót is megszégyenítő nyomozása minden részletre kiterjedt. Én sajnos nem mindig vagyok türelmes, úgyhogy fél egykor már ráoltogattam a villanyokat, látványosan ásitoztam és hajtogattam, hogy jó, akkor van ez meg az a lehetőség, de ahogy mi, magyarok mondjuk: aludjunk rá egyet! MOST!

Steak és riszálás

Múlt szerdán vagy csütörtökön (nincs időérzékem mostanában) elmentünk vacsorázni Rom három angol kollegájával, akik itt voltak egész héten. Nagyon jo kis este volt, egy steakházba mentünk, ide: http://www.kegsteakhouse.com/en/ A hely nagyon szép, a kaja pedig ötcsillagos volt. Az egyetlen "kifogasom" az volt, hogy itt is, mint általában minden jobb vancouveri étteremben, az összes pincérnő es hostess mind bombanő és haláli kedvesek (azt hiszem, ennek borravalóval kapcsolatos oka van). Rohadtul idegesitő tud lenni (nekem, mint nőnek), amikor huszadszorra riszálják el előtted a tökéletes seggüket (irigy vagyok, igen) és olyan kedvesek, hogy jó, hogy egy alapos lapdance-et nem nyomnak a férfiaknak. Reklamáltam, hogy akkor legalább a férfi pincérek lennének jo pasik, de ez nem igy van. Mind vagy ronda, vagy nőiesen szép és egyben homár. Na mindegy :) A kajára visszatérve: olyan egy-egy steak mérete, mint a fejem. Persze jobb lett volna, ha véresen ehetem, mellé egy jó (üveg) vörösborral, dehát sem félig nyers húst, sem pedig alkoholt nem nagyon lehet fogyasztanom sajnos. Utána apple crumble-t ettem. Imádom.

A skacok nagyon aranyosak voltak, most találkoztam velük először. Ott volt Lee, aki Rom közeli kollegája és egyben cimborája volt még Angliaban. Nagyon jóban vannak, a srac egy csupaszív ember, folyamatosan mosolyog, még beszéd közben is. Aztan ott volt Alastair, aki Rom utódja, ő is nagyon kedves volt. A harmadik pali pedig Andy, aki kicsit csendesebbnek tűnt a többinél, de ő is nagyon jó fej, szerintem csak fáradt volt. Mindhármuknak vannak gyerekeik, úgyhogy osztották Romnak a tanácsokat. Nagyon aranyosak voltak, ahogy ott beszélgettek egymással az apasággal kapcsolatos élményeikről.

Mivel a srácok egész héten itt voltak és pénteken meg valami itteni kollegának volt búcsúbulija, Rom kicsit szét volt esve szombat reggelre :) Én meg csak irigykedtem. Jó lesz majd egyszer leülni úgy, hogy én a jó öreg Martini (plusz citromlé, plusz olivabogyó) és jó lesz elbeszélgetni arról, mennyire hiányoztunk egymásnak.