Egy kanadai magyar internetes fórumon megismerkedtem egy nővel, aki már több, mint harminc éve itt él a magyar férjével. A gyereke és az unokája már itt született. Nagyon segítőkész volt, ellátott mindenféle információval és elhívott egy találkozóra is szombatra egy kávézóba. Ott volt még egy barátnője, aki kb. negyven éve él itt, és később jött egy harmadik nőci is, ő is már itt van egy ideje, van saját masszázsstúdiója. Rom is csatlakozott a végén. Nagyon jófejek voltak, sok dologról meséltek, mit hol érdemes venni/csinálni, milyen magyar helyek vannak stb. Lakást az interneten is nézegetünk, bár azt mondták, hogy azzal nagyon kell vigyázni, mert van pár olyan emberke, aki kamuból meghirdet egy lakást, ami bár a hely létezik és meg is lehet nézni, de valójában nem kiadó és legtöbbször nem is az illető lakása. Nyájasak, kedvesek, legnyúlják a foglalót és eltűnnek vele, aztán meg nem lehet őket megtalálni. Azt mondták, az a legtutibb, ha elkezdünk sétálni az utcán és amikor látunk az épületek előtt hivatalos kiírást, hogy kiadó lakások vannak az adott helyen, akkor írjuk fel a számot/honlapcímet és próbálkozzunk ezeken keresztül. Majdnem az összes toronyház aljában van egy tábla: olyan, mint a templomban az énekestábla, hogy így cserélgetik benne a kártyákat, hogy hányszobás lakásuk van kiadó, vagy van-e egyáltalán valami, ami bérelhető. Ezt bérbeadók intézik, akik felelősek a toronyház körüli tennivalókért is, gyakran a ház aljában van az irodájuk is, ahol lehet érdeklődni. Szóval itt a környéken szétnéztünk, felírtunk pár számot, vasárnap pedig ugyanezt tettük a Kitsilano nevű negyedben. Már egyszer jártunk arra autóval, nagyon jó környék: van tengerpartja, sok kis boltocska, kézműves üzletek, éttermek. Kicsit bohém hangulata van az egésznek, mind a kettőnknek nagyon bejött. Legyalogoltunk vagy 10 km-t, ami az én állapotomban nagyon dicséretes. Ezért a teljesítményért meg is jutalmaztuk magunkat egy-egy hamburgerrel az egyik kis étteremben. Én krémsajtos-gombásat ettem, mindenféle zöldséggel, nagyon finom volt. Nem tudom, írtam-e már, de rengeteg az étterem Vancouverben. Nem drágák és nagyon jó a minőség és a kiszolgálás. A kiszolgálásról annyit, hogy a pincérek extragondosak a nagy borravaló reményében. A tegnapi pincérlány már kicsit túl gondos is volt, szinte már az ölembe ült és kétprcenként jött oda megkérdezni, hogy milyen az innivaló (előtte kifejtette, hogy miért volt remek választás a limonádé), finom-e a kaja, miért nem eszem desszertet, elégedettek vagyunk-e a dolgokkal, ennyi meg ennyi perc múlva itt az étel, párszor megkérdezte, hogy jól telik-e a napunk, stb. Rom már majdnem a fejére nyomta a ketchuposdoboz tartalmát. Tényleg kicsit idegesítő volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése