Pedig nem is teher

Az előző bejegyzésem óta körülbelül négy hónap telt el, és elég sok minden történt. A legnagyobb és legfontosabb történés Áronka :) Valószínűleg már az utóbbi bejegyzésben említett esküvő alatt is már az albérlőm volt, csak még nem tudtam róla. Így utólag is elnézést kérek tőle a vodka-nurofen-bor kombó miatt.

Áronkáról annyit lehet tudni egyelőre, hogy már most nagyon szeretem, ő pedig a rugdosást szereti, továbbá az olivabogyót, és gyakran követel ételt. Úgy 2 óránként vagyok éhes általában. Tegnap modjuk a nagy adag saláta-sültkrumpli-csirkemell vacsora után kb. 20 perccel már csúszott a négy darab piritós lefele a torkomon, de hát ez van, ha éhes az ember lánya, akkor enni kell. A terhesség elején nem tudtam, hogy mit gondoljak az angol terhesgondozásról, mert olyan véleményeket olvastam, hogy hát nem nagyon foglalkoznak az emberrel. Jó, igaz, hogy a 13. hétig rám se néztek, de talán nem is baj. Utána sem vitték túlzásba, pl. nem volt belső vizsgálat sem az elején (nem mintha nekem az bármikor is hiányozna). De nem érzem, hogy el lettem volna hagyagolva, mert végülis volt 2 ultrahang, kedves szavak, alaposan kikérdezgettek mindenről, megnézték a családi egészségügyi hátteret, meg ilyesmit, elmondták, mit egyek, mit ne, mikor mit érezhetek, meg ilyenek, plusz még kérdeztek pár dolgot, ami először furcsának tűnt (pl. beleegyezünk-e szükség esetén a vérátömlesztésbe, van-e rokoni kapcsolat Rom és köztem, milyen vallásúak vagyunk, drogozom-e stb.). A két ultrahangon kívül még volt egy vérvétel, meg 2-3 randi a midwife-fal (védőnő/bába-féleség, ők vezetik le Angliában a szülést, illetve az újszülöttet is látogatják), meg most mielőtt utaztunk, el kellett mennem a körzeti orvoshoz is. Minden egyes találkozó alkalmával megnézték a fehérjeszintet (azt hiszem) a vizeletben, és megmérték a vérnyomást. Súlyt csak egyszer mértek, lehet, hogy utána csak ránézés alapján mérik, és aki nagyon bálna, arra rászólnak, nem tudom. A körzeti doki néni megtapogatta a hasam, megnézte, hogy fekszik Áron, és meghallgattuk a szívét (Áronét, nem a dokinéniét, az nem érdekelt), közben rugott is párat (Áron, nem a dokinéni, mert neki visszarúgtam volna), úgyhogy azt is hallhattuk, jó volt!

Az egyetlen kellemetlenség a kombinált teszt eredménye volt, amivel a Down-kórt nézik. Nem lett jó az eredmény, ezért tanácsolták, hogy csináltassunk egy méhlepény-mintavételt, ami alapján biztosan megmondják, beteg-e a bébi vagy sem. A vizsgálat nem veszélytelen, meg ugye izgultunk is sokat, úgyhogy nem volt kellemes az a pár nap, de amikor megtudtuk, hogy nem kell aggódnunk, akkor mindenki lenyugodott.

Az első 3-4 hónapban nem voltam valami jól - legszívesebben folyton csak aludtam volna, ingerlékeny voltam és folyton hányingerem volt meg szédültem is, szóval csak a szokásos tünetek. Szerencsére viszont a hányás rész az teljesen kimaradt. Ahogy azt már említettem, az olivabogyót kívántam egy időben nagyon, de teljesen rá voltam állva a citrusfélékre is - limonádét vedeltem és tömtem az arcomba a narancsot. A hústól egy ideig kifejezetten undorodtam, de egy sima csirkemellből készült ételt nem voltam képes megenni, valamint a boltban a nagybevásárlások alkalmával a húsospultra rá sem bírtam nézni. Egyszer kívántam meg eszeveszettül a sült krumplit, máskor meg a nudlira voltam rágerjedve - ez utóbbiból be is gyúrtam egy jó nagy adagot - kapott belőle Julika és Zituka is - pont akkor voltak itt nálam látogatóban októberben.

A lelki része a dolognak furcsa volt - ahogy már mondtam, az elején elég rapszódikus hangulatváltozásaim voltak, mostmár kiegyensúlyozottnak érzem magam. Volt, hogy egy reklámon vagy egy Jóbarátok-jeleneten is elsírtam magam :D Ezen az állapoton az otthoni történések sem segítettek persze, sőt.

Ennyit az elmúlt időszakról, nem sokára írok Vancouverről is, ahova néhány napja érkeztünk meg!