A lötty és egyebek

Ma mentem volna dokihoz teljes kivizsgálásra, és azért is, hogy megnézze a terheléses glükózteszt és a vérvétel eredményét, de felhívtak reggel, hogy a doktornő épp egy bébit segít a világra és ezért menjek inkább csütörtökön. A glükózteszt amúgy nem volt egy kellemes élmény. A körülmények nagyon jók voltak, csak én lettem rosszul a löttytől. Meg kicsit előtte is (nemevés) és utána is (vérvétel). Amikor itt a doki elküld egy vérvételre vagy komolyabb vizeletvizsgálatra, ad egy beutalót meg egy listát a városban található laboratóriumok címével. Rengeteg ilyen hely van, több tucat, nem is kellett időpontot kérnem, csak megjelentem. Egyelőre mindent fizetnünk kell (és aztán ezeket a pénzeket visszaigényelhetjük), úgyhogy az kis papírmunkával és pénzköltéssel jár, de szerencsére április 1-jétól már meglesz a full biztosítás. Reméljük Áronka nem szeretne április 1-je előtt kijönni, mert akkor sokáig ott kell maradnunk mosogatni a kórház konyháján, hogy ledolgozzunk azt a sokezer dollárt. Szóval megitattak velem egy kis üveg pisiszínű színű löttyöt, ami gyakorlatilag tömény cukor volt, narancs (?) ízesítéssel. Előtte 8-10 órán át nem volt szabad enni, csak vizet lehetett inni. Aztán leültettek, hogy várjak egy órát. Fél órán át el is voltam békésen a magazinok társaságában, de aztán éreztem, hogy nem kapok levegőt és ülve elájulok, miközben a karjaimon ilyen nagyon forró érzés söpört végig. Arra eszméltem, hogy a Gaby nevű nővérke néz, hogy mi a baj, aztán amikor mondtam, hogy mi a helyzet, bevitt egy szobába, hogy feküdjek le. Betakart, hozott vizet és elég gyakran rám is nézett. Persze nem lett bajom. A nőci nagyon kedves volt és gondoskodó. Egyszercsak megszólalt: "Szóval kisfiút vársz, de jó." Mondom igen, de honnan tudod? És így mosolygott sejtelmesen és motyogott valamit az old wives' tales-ről, amire szerintem nincs a magyarban pontos meghatározás.

Múlt héten találkoztam egy jóbarátom unokatesójával is, Amáliával, aki itt lakik Vancouverben. Vancouver Island-en, Victoriában jár jogi egyetemre, a szülei pedig itt laknak Vancouver szélén. Ők úgy 30 éve jöttek ki Kolozsvárról, ő pedig már itt született. A fórumon pedig írt egy másik lány, szintén erdélyi magyar, Evelyn. Vele pedig holnap találkozunk. Itt él már két éve, a barátjával jött ki, aki szintén ide jár egyetemre. Balerina és angoltanár, de mivel itthon nem nagyon akarják elfogadni az otthoni diplomáját, beiratkozott egy itteni képzésre. Kiderült, hogy ismeri Amáliát, egyszer-kétszer találkozott vele, amikor együtt néptáncoltak itt a Magyar házban.

Vasárnap elmentünk a kedvenc kis helyünkre, a Hamburger Mary's-be. Feltankoltuk magunkat jó sok zsíros kajával és waffellal (kellett az energia a babaholminéző-körútra, ami ránk várt). Ismét az agyontetovált, férfinak kinéző, sapekos, ámde nagyon kedves leszbikus pincérnőci szolgált ki minket, aki valamiért mindig szeretne minket sajttortával is megetetni az étkezés végeztével. Szóval az ebéd után vettünk pár ruhaneműt Áronkának, és ismét ellátogattunk a babakocsi-részlegre. Ez volt a harmadik alkalom. Az utóbbi két alkalommal körbe-körbe sétálgattunk tanácstalan arckifejezéssel, néha meg-megérintve egy-két babakocsit, mint valami állatkertben. Fogalmunk, hogy mit akarunk. Travel system legyen-e, ami jó nagy és van hozzá autós ülés is, vagy az első hónapokra egy klasszikus babakocsi, ami lecsatolható és a szobában is alhat benne, és aztán váltsunk valami sportosabb babakocsira? Eleinte szállítsam-e inkább hordozókendőben (bár Rom ezt valamiért nem tartja jó ötletnek, és mondjuk ismerve a hátam anatómiai sajátosságait, valószínűleg öt percig sem bírnám)? Na meg persze nem is újonnan akarjuk megvenni a cuccost, mert kuuuuva drága. Mondjuk Rom szeretné, ha az autósülés új lenne és azt hiszem, igaza van. Na szóval ilyen izgalmak történnek velünk mostanában. Közben meg ismét írogatok, de ezúttal be is küldöm őket pályázatokra, hátha.

Olvas egyáltalán valaki?