Szokásomtól eltérően most nem izgultam az utazás miatt, aludni is tudtam, és nem kezdtem el már 1-2 héttel az indulási időpont előtt pakolászni! Totál nyugodt voltam mindennel kapcsolatban, ezt szegény Romról nem nagyon lehetett elmondani...Január elejéig Budapesten voltam, Rom is becsatlakozott, majd együtt jöttünk vissza Londonba. Még dolgoztam, ameddig lehetett, és kényelmesen el tudtam intézni a dolgaimat is. Az utolsó hétvégén Londonba kocsikázott Adam és Natalie a kedvünkért, ugyanis szerveztünk magunknak egy kis búcsúkocsmázást. Ott volt Stephanie, Simon, Heather, Damien, Oscar, Dizzy és Philip is eljött Oxfordból Emmával, a hugával, és Merryllel. Nagyon jól sikerült az este, mondjuk én hamarabb leléptem, mert nagyon álmos voltam, és mert már untam, hogy csak vizet és narancslét ihatok. A többiek egy idő után már eléggé mellényreszabottak voltak és páran a randalírozást a lakásunkban folytatták, amire felébredtem (pedig Rom -kicsit már nem józanon- üvöltve kérte a vendégeket, hogy halkan beszélgessenek, mert alszom), de nem bántam, mert jól elvoltunk, jókat röhögtem, és próbáltam őket mindenféle hülyeséggel kínálni, amiről tudtam, hogy nem vihetjük magunkkal, de amit nem is volt szivem kidobni. Erre a hétvégére esett amúgy Natalie szülinapja is (lsd. csokitorta a képen, amit én készítettem, és amire nagyon büszke voltam), amit még a mulatságot megelőző este ünnepeltünk meg a La Nonna nevű olasz étteremben, ami fantasztikus egy hely: már belépéskor végigtapiztak minket az olaszok és úgy viselkedtek velünk, mintha legalább unokatestvérek lennénk (nem lepődtem volna meg azon sem, ha vérszerződést kötnek velünk még a kabát levétele előtt); a kaja nagyon finom volt; a pincérek segítőkészek és viccesek voltak, és valamelyik meghallotta, hogy Natalie-nak szülinapja van, ezért a desszerbe gyertyát tettek, előkapták a dudát, beraktak egy happy birthday-dalt, és az egész pincérsereg, a menedzser meg mindenki odavonatozott az asztalhoz, hogy felköszöntse az ünnepeltet. A baj csak az volt, hogy Natalie ebből semmit nem érzékelt, mivel épp kint cigizett, úgyhogy miután bejött, még egyszer elő kellett adniuk a műsort, de ez cseppet sem zavarta őket. Miután mind végigcsókolták Natalie-t és mi pedig jó sok borravalót hagytunk nekik, elindultunk hazafele és még betértünk egy ausztrál bárba, ami nem volt túl kellemes élmény. Voltam már ott, de egész másként látja az ember a helyet, amikor már ivott egy-két cidert, és másképp, amikor terhes és csak a vizet vedelheti, miközben az utódja vadul rugdossa belülről, mert nem tetszik szegénynek a nagyon hangos, dübörgő zene. Tökre megsajnáltam szegényt, úgyhogy el is húztunk a helyről egy ital után.
Szóval az utolsó hétvége jól sikerült, elintéztünk mindent, és utazás előtt két nappal a cuccainkat is elvitték a költöztetők. Kicsit gondolkodni kellett, hogy mit hova tegyünk, mert volt ugyebár a bőröndünk, amit vittünk magunkkal, valamint egy plusz, repülőre szánt adag, és egy harmadik kupac azoknak a cuccoknak, amiket hajóval vittek a célállomásra. Voltak mindenféle megkötések, hogy miket lehet a repülőgépes rakományba tenni és miket a hajóra. Például tilos a repülőre szánt dobozokba nyomtatót tenni patronostul; növényt; olyan cipőt, biciklit, kerti eszközt, vagy hasonló jellegű dolgot, ami előzőleg nagy mennyiségű földdel érintkezett; fűszert; bármiféle ételt vagy italt; elemet. Három pasi jött dobozolni, nagyon profin csinálták a dolgukat és hamar megvoltak mindennel. Közben pedig kérésemre azzal szórakoztattak minket, hogy elmesélték, mik voltak a legfurább dolgok, amiket eddigi munkájuk során pakolniuk kellett (asztal nagyságú, régi könyvek; többszázezer font értékű hegedű stb.), meg hogy milyen híres embereknek segítettek (Margaret Szecsör - sosem tudom, hogy kell leírni a nevét; a monthy pythonos Eric Idle; a rendező Guy Richie, aki egyben Madonna exférje is; meg mindenféle focisták, akiket én nem ismerek, de állítólag híresek). Az indulás napján Ros és John (Rom szülei) jöttek segíteni pakolni (és egyben rájuk is sóztunk pár táskányi cuccot, amit nem akartunk vagy nem tudtunk magunkkal vinni), és ki is vittek minket a reptérre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése